
Domokos István
Papervee
Funkció: Társalapító, Papervee
Róla: Szászrégenből, Maros megyéből származom, azonban a szakmai életem Szebenben kezdődött. Ott végeztem közgazdászként és ott indítottam el az első vállalkozásomat a marketing szakmában.. Egy nullás alaptőkével indított bootstrap vállalkozás volt, amit az elmúlt 7 évben társaimmal együtt fejlesztettünk. Ma a Papervee nevű technológiai startup társalapítója is vagyok, amely arra törekszik, hogy digitalizálja minden romániai cég HR osztályát. Szakmailag digitális marketing szakértő és vállalkozó vagyok, de a technológiai projekten való részvételeim során beleszerettem ebbe a területbe is, így ezen a téren is rengeteg szakértelmet és tudást sikerült felhalmoznom.
Előadása címe: Miért és hogyan kezdjünk el digitalizálni a munkahelyünkön már ma?
Előadása leírása: Az EFIKOT-on való részvételem alkalmával szeretnék beszélni arról, hogy a digitalizáció mennyire terjed a román üzleti életben, így a mi feladatunk, mint innovátorok és startup alapítók az, hogy átöleljük a digitalizációt és a legtöbbet hozzuk ki belőle. A Papervee példája annak, hogy minden üzleti vállalkozásban növelhető a transzparencia, a centralizáció és a hatékonyság a felhő alapú szoftverek, a mesterséges intelligencia és a felhasználóbarát technológiai eszközök alkalmazásával.